Bemutatták a riói olimpia magyar formaruháját

Bemutatták a riói olimpia magyar formaruháját

Többlépcsős pályázat keretében választotta ki a Magyar Olimpiai Bizottság a 2016. évi riói olimpián résztvevő Magyar Olimpiai Csapat formaruhájának tervezőjét. A MOB tízenegy pályázat közül, szakmai tanácsadók segítségével választotta ki a végső győztest, az Use Unused kollektíváját.

A formaruhatervekkel szembeni elsődleges elvárás volt, hogy nemzetközi környezetben a Magyar Olimpiai Csapat színvonalas, reprezentatív megjelenését biztosítsa jellegzetes, a magyar kultúra üzenetét hordozó, modern, de nem hivalkodó módon. Kiemelt szempont volt, hogy a sportolók olyan formaruha-kollekciót kapjanak, amelyet szívesen viselnek és az olimpia után is használnak.

A tizenegy meghívottból a szeptemberi határidőig hatan adtak be érvényes pályázatot. A zsűri (Füleky György, Harmati Hedvig, Léber Barbara, Maróy Krisztina, Schiffer Miklós, Siklós Erik, Szabó Bence) a pályázók prezentációi után három tervezőt juttatott a döntőbe. A NUBU, a THE FOUR és a USE UNUSED feladata az volt, hogy a MOB 1-1 millió forintot támogatásának felhasználásával, az első fordulóban beadott pályázati anyaga és az azt követő konzultációk alapján készítse el a mintakollekciót. Ennek a beadási határideje december 9. volt. A finalisták a prezentációra élsportolók közreműködésével készült profi fotókkal érkeztek (a modellek: Csernoviczki Éva, Földházi Zsófia, Gór Nagy Miklós, Pauman Dániel, Szász Emese, Szilágyi Áron, Tibolya Péter, Tótka Sándor, Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid). A zsűri még aznap összeült, és két sportolói taggal bővülve (Gyenesei Leila, Kammerer Zoltán) meghozta a döntést.  

A verseny színvonalát mutatja, hogy maguk a döntős pályázók ? egymás munkáját első alkalommal látva a szerdai prezentáción ? úgy vélekedtek, hogy bárki is nyeri el az ?olimpiai címet?, garantált az olimpiai csapathoz méltó minőség és a jelentős előrelépés a korábbi olimpiai formaruhákhoz képest.

A nyertes pályázó kiválasztása során a zsűri tagjai között érdekes, konstruktív szakmai diskurzus alakult ki. Míg a zsűri divatszakmában otthonosan mozgó tagjai között voltak, akik az ultramodern dizájner darabok felé hajlottak, addig mások inkább a lezser eleganciát, a streetwear vonalat és a praktikumot részesítették előnyben. Végül szoros versenyben, de minden zsűritag által elfogadott és támogatott döntéssel a USE UNUSED tervei kerültek ki győztesen, így az ő elképzeléseik alapján készülnek majd a Magyar Csapat formaruhái a riói olimpiára.

 

(MOB, sajtótájékoztatón készült fotók: Róth Tamás)