Harcsa Zoltán az első kvótás ökölvívónk!

Harcsa Zoltán az első kvótás ökölvívónk!

Harcsa Zoltán döntőbe jutott a 75 kilogrammos súlycsoportban, így riói kvótát szerzett pénteken a törökországi Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen. Orvosa azonban már nem engedte finálézni.

Harcsa Zoltán a pénteki elődöntőben egyhangú pontozással gyűrte le a német Xhek Paskalit, ezzel bejutott a döntőbe. A fináléban ellenfele a nyolcadik kiemelt francia Christian Mbilli Assomo lesz, aki a legjobb négy között a brit Antony Fowlernél bizonyult jobbnak. Harcsa így megszerezte a magyar bokszolók első riói kvótáját.

?Reálisan öt bokszolónknak is ott kellene lennie az olimpián, de most örülnünk kell Harcsa Zoli sikerének. Meg tudta oldani a feladatot, és mint korábban, ezúttal is élt a jó sorsolás kínálta eséllyel? ? nyilatkozta a helyszínről az MTI-nek Csötönyi Sándor, a hazai sportági szövetség elnöke.

FRISSÍTÉS

A magyar szövetség (MÖSZ) közleménye szerint Kovács László szövetségi kapitány jelezte, hogy a szombat reggeli orvosi vizsgálat során a torna orvosa szemsérülés miatt nem adta meg Harcsának az engedélyt a szorítóba lépésre a fináléban.

A magyar versenyző szeme a pénteki elődöntő második menetében sérült meg, sokat könnyezett később, kórházi kivizsgálásra szorult és végül megszületett a döntés, hogy nem léphet kötelek közé szombaton ? írta a MÖSZ.

A 75 kilogrammos Szatmári Petra is ringbe lépett péntek délután a négy között. A 2013-ban ifjúsági világbajnok, egy évvel később felnőtt Eb-bronzérmes Szatmári egyhangú pontozással kapott ki Anna Laurell Nashtől, így a 36 éves svéd ökölvívó mérkőzhet a döntőben, s egyúttal ő lesz ott a riói olimpián. Laurell Nash a kétezres években két világbajnokságot és három kontinensviadalt nyert, a 2012-es vb-n harmadikként zárt.

?Szatmári rendkívül szoros meccsen maradt alul, akár fordított eredmény is születhetett volna? ? hangsúlyozta Csötönyi.

Az esti programban Bernáth István nem jutott be a döntőbe a +91 kilogrammos súlycsoportban.

A pontozók az első és a második menetet is a világbajnoki bronzérmes, Európa Játékok-győztes brit Joseph Joyce-nak adták, majd a harmadik felvonásban technikai K.O.-val hirdették ki győztesnek, miután többször is rászámoltak magyar ellenfelére.

"A tudáskülönbség döntött a világranglista-vezető brit javára, akinek rendkívül agresszív a stílusa. Bernáth próbált küzdeni, de egyrészt ez a meccs meghaladta a képességeit, másrészt betegségek miatt idén nem tudott megfelelően készülni" - nyilatkozta a helyszínről az MTI-nek Csötönyi Sándor, a hazai sportági szövetség elnöke.

Hozzátette: a 206 centiméter magas, nagy ütőerejű Joyce profi bokszolónak készül, és évek óta a világ élvonalához tartozik. Mivel Bernáth Istvánnak a térd- és a bokasérülése is kiújult, valószínűleg nem tud kötelek közé lépni a szombati bronzmérkőzésen, de a későbbiekben még lesz lehetősége olimpiai kvótát szerezni.

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három olimpiai hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról a két elődöntő veszteseinek hétvégi meccsei döntenek. A nőknél ? három súlycsoportban ? csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot, azonban a májusi kazahsztáni világbajnokságon újabb kvóták találnak gazdára.

A riói kvótával rendelkező/szintet teljesítő/indulási jogot szerző magyar sportolók (112 fő):

Atlétika (19 versenyző): Baji Balázs (110m gát ? 13,44), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás ? 1:23,04), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés ? 67,36), Pars Krisztián (kalapácsvetés ? 79,23), Srp Miklós (50 km gyaloglás ? 4:01,44), Papp Krisztina (maraton ? 2:36:59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás ? 1:31,31), Krizsán Xénia (hétpróba ? 6322), Szabó Barbara (magasugrás ? 1,94), Márton Anita (súlylökés ? 18,94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba ? 6389), Simona Staicu (maraton - 2:41.28), Csere Gáspár (maraton - 2:16:30), Szabó Tünde (maraton - 2:41:09), Józsa Gábor (maraton - 2:18,45), Rácz Sándor (50 km gyaloglás - 4:05,03),  Gyurkó Fanni (maraton - 2:43,17), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás - 4:02,35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás - 1;35,10).

Birkózás (2): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66kg)

Kajak-kenu (15 - 6 férfi és 5 női kajakos, 4 férfi kenus): K-2 200m (Tótka Sándor, Molnár Péter), K-4 1000m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel), C-1 200m (Hajdu Jonatán), C-1 1000m (Vajda Attila), C-2 1000m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK-1 200m (Vad Ninetta), NK-1 500m (Kárász Anna), NK-2 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK-4 500m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna).

Ökölvívás (1): Harcsa Zoltán (75 kg)

Öttusa (2): Kasza Róbert, Kovács Sarolta.

Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).

Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

Úszók (24 versenyző): Takács Krisztián (50m gyors ? 21,89), Bernek Péter (200m gyors ? 1:47,72; 400m gyors ? 3:46,29, 1500m gyors ? 15:11,05; 400m vegyes ? 4:16,24), Gyurta Gergely (1500m gyors ? 14:59,92; 400m vegyes ? 4:16,64), Balog Gábor (200m hát ? 1:57,76), Gyurta Dániel (100m mell ? 1:00,42; 200m mell ? 2:08,58), Cseh László (100m pillangó ? 50,82; 200m pillangó ? 1:53,48; 200m vegyes ? 1:58,31), Kenderesi Tamás (200m pillangó ? 1:54,79), Biczó Bence (200m pillangó ? 1:55,80), Verrasztó Dávid (200m vegyes ? 1:59,59; 400m vegyes ? 4:09,90), Grátz Benjámin (400m vegyes ? 4:16,47), Hosszú Katinka (200m gyors ? 1:55,89; 400m gyors ? 4:05,75; 800m gyors ? 8:33,12; 100m hát ? 58,78; 200m hát ? 2:06,18; 200m pillangó ? 2:07,05; 200m vegyes ? 2:06,12; 400m vegyes ? 4:30,39), Kapás Boglárka (400m gyors ? 4:06,21; 800m gyors ? 8:22,92; 200m pillangó ? 2:08,99), Szilágyi Liliána (100m pillangó ? 58,70; 200m pillangó ? 2:08,25), Jakabos Zsuzsanna (200m pillangó ? 2:07,93; 200m vegyes ? 2:11,32; 400m vegyes ? 4:37,358), Verrasztó Evelyn (200m vegyes ? 2:12,32; 400m vegyes ? 4:41,77), Sebestyén Dalma (200m mell - 2:24,47, 200m vegyes ? 2:14,11), György Réka (400m vegyes ? 4:42,13), Kis Gergő (400m gyors ? 3:49,43), Késely Ajna (400m gyors - 4:07,90), Kozma Dominik (a 4x200-as váltóban 200m gyorson - 1:47,43), Zámbó Balázs (200m hát - 1:58,14), Földházi Dávid (200m hát -1:58,09) és Juhász Adél (800m gyors - 8:33,50).

Risztov Éva a kazanyi világbajnokság nyílt vízi 10 km-es számában elért 10. helyével névre szóló kvótát kapott Rióra.

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Tomai Balázs (Laser Standard) és  Érdi Mária (Laser Radial).

Vívás (10): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédl András és Somfay Péter szerzte meg a kvótát, az olimpián egy fő tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).

Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Bisztritsányi Dávid, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Bedő Krisztián, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián szerezte meg a nemzeti válogatottnak szóló kvótát.

Fontos megjegyezni, hogy több sportágban - például kajak-kenuban, vízilabdában - nem névre szólnak a kvóták, hanem nemzetnek, csapatnak, vagy éppen hajóegységnek. Továbbá egy olimpiai szint teljesítése nem jelenti azt, hogy a sportoló automatikusan indul is az ötkarikás játékokon. Figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy adott versenyszámban - például úszás, atlétika - a szabályok értelmében hány magyar versenyző indulhat az olimpián, hiába érte el több sportolónk az adott versenyszámban az induláshoz szükséges eredményt...

(MOB/MTI)