Hírek

Kiosztották az első riói kvótákat közel két évvel a 2016-os nyári olimpia előtt.

A Nemzetközi Lovas Szövetség közlése szerint Németország, Nagy-Britannia és Hollandia kvalifikálta magát csapat díjlovaglásban azzal, hogy dobogós helyen végeztek a Lovas Világjátékokon.

Részvételüket a riói játékokon már előre borítékolni lehetett, 2012-ben Londonban például épp ezek a nemzetek zártak az első három helyen.

A nemzetközi szövetségi közlése szerint vasárnap további kvótákat lehet majd szerezni a 2016-os olimpiára, méghozzá a lovastusa csapatok viadalán.

A szervezők szerint a vitorlázóknak semmi okuk az aggodalomra a víz tisztaságát illetően a 2016-os olimpián Rio de Janeiróban.

 A vitorlázók első olimpiai tesztversenyét vasárnap tartották meg, és bár a közelmúltban számos kritika érte a víz tisztaságát a Guanabara-öbölben, a rendezők lehűtötték a kedélyeket.

?A próbaversenynek pozitívak voltak a tapasztalatai, és kijelenthetjük, hogy a víz kellően tiszta, biztonságos a sportolókra nézve? ? nyilatkozta az olimpia fenntarthatóságáért felelős vezetője, Julie Duffus.

A FINA közzétette a riói olimpiai kvalifikáció szabályait. Eszerint a 2016-os játékokon csak az A-szint elérése jelent biztos részvételt, a B-szintesek akkor mehetnek, ha a FINA meghívja őket. Nyílt vízi úszásban a kazanyi vb első 10 helyezettje jut ki automatikusan, valamint az olimpiai kvalifikációs viadal első kilenc helyezettje, és az utánuk következő kontinentális legjobbak.

Több mint két évvel az olimpia előtt 38 százalékos készültségben vannak a létesítmények Rio de Janeiróban ? olvasható a szervezőbizottság csütörtöki közleményében.

 ?Haladunk a 2016-os riói játékok létesítményeivel, még akkor is, ha az sokszor nem túlságosan látványos. A terep előkészítése, az alapok lefektetése részben a föld alatt történik, ezért nem annyira szembeötlő, de húsz százalékát ezek teszik ki a teljes építkezésnek? ? mutatott rá Alexandre Techima, Rio 2016 infrastruktúra-integrációs igazgatója.

November nyolcadikán az első robbantással megkezdték a Transolímpica nevű alagútrendszer építését Rióban.

Ez lesz Rió de Janeiro ötödik leghosszabb alagútrendszere, ami majd összeköti a Barrában található olimpiai falut és olimpiai parkot a Deodoro-i X-parkkal. Az alagút a Rió nyugati részén található Engheno Velho hegyen halad majd keresztül.

Rió de Janeiro államának kormányzója, Sérgio Cabral, Eduardo Paes polgármester, valamint a rendezői bizottság elnöke, Carlos Arthur Nuzman is jelen volt a robbantáson.

1000 nap múlva olimpia Rióban ? a 2016-os olimpiai játékokat ünneplik egész Brazíliában. Az észak-brazíliai Belémben 1000 fiatal gyűlt össze, hogy egy ezres számot alakítsanak ki az olimpia tiszteletére. A városban éppen a valaha volt legnagyobb Brazil Iskolai Ifjúsági Játékok zajlanak, 13 sportág, közel 4000, 15 és 17 év közötti sportolóval.

Rióban, november 7-én hozták nyilvánosságra az 2016. évi nyári játékok hivatalos piktogramjait, amelyek a 28 sport 41 olimpiai és a 23 paralimpiai sportágát ábrázolják.

A képek megfestése 16 hónapja kezdődött, a hivatalos sportágak áttanulmányozásával, melyet a tervezők első ecsetvonásai követtek. Ezeket később számítógép segítségével rekonstruáltak úgy, hogy az kövesse a betűk körvonalát.

A Magyar Televízió m4 sportcsatornája 2015.