Hírek

Az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó Zoltán Szombathelyen túlteljesítette a jövő évi ötkarikás induláshoz szükséges határt, így hétre nőtt a riói szintes magyar atléták száma.

A háromszoros olimpikon szerdán a Németh Pál emléknapon 67,39 méterre dobta el a diszkoszt, a nemzetközi szövetség (IAAF) kiírása alapján 66 méternél kellet nagyobbat vetnie. A 67,39 méternél idén csak ketten értek el jobb eredményt, a - Kővágóhoz hasonlóan - a július 7-i Gyulai István emlékversenyen induló jamaicai Jason Morgan (68,19 m) és a német Christoph Harting (67,93 m).

Hatvanhét ország 411 judósa nevezett a második magyar judo Grand Prix-ra, ami egyben olimpiai kvalifikációs verseny is; az összdíjazása százezer dollár. Az első napon hatalmas magyar siker született a Papp László Sportarénában, a 73 kg-osok mezőnyében Ungvári Miklós aranyérmet nyert.

Londoni ezüstérmesünk mellett Karakas Hedvig harcolt medálért az 57 kg-os mezőnyben, de a bírók elvették tőle az éremszerzés lehetőségét, mivel a bronzcsatában a második hosszabbításban megintették, így ellenfele az amerikai olimpiai érmes Malloy állhatott a dobogó harmadik fokára.

Magyarországon és Romániában csütörtökön kezdődött a 2015-ös kosárlabda Európa-bajnokság, amely egyben olimpiai kvalifikációs torna is. A bajnokság győztese megszerzi az indulás jogát az olimpiára, a 2-5. helyezettek  pedig várhatják a kvalifikációs torna sorsolását. A magyarok pénteken lépnek először pályára.

Magyarország most ötödször házigazdája az eseménynek, igaz, most Sopron, Szombathely, Győr, Debrecen és Budapest két erdélyi várossal, Temesvárral és Nagyváraddal együtt rendezi a mérkőzéseket.

Kedden a férfi tőr és a női párbajtőr csapatversenyekkel folytatódott az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. Az olimpiai kvalifikációs szabályok szerint a csapatversenyeknek kiemelt jelentősége van, mivel a csapatranglista első 4 nemzete, és a további 5-16 helyezettei közül, minden földrészről 1-1 nemzete szerez jogot a riói csapatversenyeken való részvételre. Továbbá ezen nemzetek az egyéni versenyben is 3-3 sportolót indíthatnak.

A svájci Montreuxban a női párbajtőr és a férfi tőr egyéni küzdelmeivel kezdődött a 2015-ös olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság. Szász Emese meg sem állt az elődöntőig, ahol 15-10-re kikapott a későbbi győztes orosz Violetta Kolobovától, azonban így is bronzéremmel búcsúzott, az olimpiai kvalifikációhoz pedig 30 ponttal gazdagodott.

Az előcsatározások során  Szász Emese mellett Budai Dorina és Antal Edina jutott fel a 64-es táblára. Egyedül a bakui Európa Játékokra készülő fiatal Kun Anna búcsúzott a selejtezők során. Ezután Antal a 64, míg Budai a 32 között vérzett el.

Sanghajban folytatódott a vívók olimpiai pontgyűjtése, a főszereplők ezúttal a tőrözők voltak. A GP-viadalok eredményei másfélszeres szorzóval számítódnak a ranglistába, így különösen értékes lehet Mohamed Aida hétvégi eredménye.

A magyar vívó a 64-es táblán először a francia Ranvier-t, majd a hazai páston vívó kínai Le-t győzte le. Következett az orosz Ivanova, aki papíron verhető ellenfélnek tűnt. A páston viszont az orosz egyetlen találattal 10:9-re nyert, így Aida a 15. helyen végzett.

Pénteken tartotta elnökségi ülését a Magyar Vívó Szövetség. Az ülésen megvitatták és kijelölték a június 5. és 11. között rendezendő montreux-i olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretet.

Ez az Európa-bajnokság az olimpiai kvalifikáció egyik fontos állomása, hiszen az elért eredmények nemcsak beszámítódnak a pontversenybe, de a végelszámolásnál onnan nem törlődhetnek. (Minden fegyvernemben a leggyengébb világkupa, vagy Grand Prix-versenyeredmény kiesik a végső számításból.)

A hétvégén mindhárom fegyvernemben megkezdődtek az olimpiai kvalifikációs versenyek a vívóknál. Mivel minden helyszínen világkupaversenyt rendeztek, így a péntek-szombati egyéni viadal után vasárnap csapatversenyre is sor került. A hat helyszínen 39 magyar vívó szerepelt - váltakozó sikerrel.

Párbajtőr

Két aranyéremmel és országok közötti tabellagyőzelemmel zárt a magyar judoválogatott az elmúlt hétvégén a Zágrábban rendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix-n. A magyar judósok hétről-hétre halmozzák az érmeket. Ez biztató nem csak Rio, hanem a júniusi Európa Játékok tekintetében is. Nagy András sportigazgató-szakágvezető nagy fegyverténynek tekinti sportolóink sikeres menetelését.

Földházi Zsófia nyerte az öttusázók kecskeméti, 4. világkupaversenyét. A korábbi Héraklész-díjas sportoló ezzel értékes pontokat szerzett a világkupa-ranglistán, s biztosan indulhat a júniusi minszki világkupafináléban, ahol a győztes olimpiai kvótát szerez Rióra.

Szombaton a mezőnyben öt magyarral kezdődött a női döntő Kecskeméten.