Bácsi Péter aranyérmes, olimpiai kvótát szerzett!

Bácsi Péter aranyérmes, olimpiai kvótát szerzett!

A birkózók olimpiai kvalifikációs versenysorozata Ulánbátorban folytatódik, ahol a kötöttfogásúak között pénteken a 75 kg-os súlycsoportban Bácsi Péter a döntőig menetelt, ezzel olimpiai kvótát szerzett. Bácsi az ötödik magyar kvótás birkózó, ugyanakkor fontos megjegyezni: az indulási jog a sportágban a nemzetnek szól.

Az első világkvalifikációs verseny első napján három magyar birkózó is szőnyegre lépett. A 75 kg-os súlycsoportban Bácsi Péter nehéz sorsolást kapott, hiszen első ellenfele régi riválisa, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok örmény Dzsulfalakjan volt. A kétszeres Európa-bajnok magyar birkózó nem ijedt meg a feladattól, és visszavágott ellenfelének a legutóbbi, Las Vegas-i vb vereségéért. Ezután sikerült felülmúlnia a horvát Zugajt, a kirgiz Sidrakovot és a román Cojocarit is, így bejutott a fináléba, ami már olimpiai kvótát jelentett a nemzet számára. A döntőtől a kínai Pin Jang visszalépett, így Bácsié lett az aranyérem.

A legkönnyebbek között Módos Péter is jól menetelt, hiszen két mérkőzést is technikai tussal nyert meg, a négy közé jutásért azonban a vb-bronzérmes Tasmuradov 10?0-ra legyőzte őt. Sajnos az üzbég nem jutott döntőbe, így ?Csonti? búcsúzott a további küzdelmektől.

A 130 kilogrammos Lám Bálintot az első körben 2?0-ra győzte le iráni riválisa. Az iráni finalista lett, így Lám a vígaszágon folytathatta. Első meccsét megnyerte, majd a követlező fordulóban az üzbég Abdullajevtől technikai tussal kikapott ? így Módoshoz hasonlóan ő is lemaradt a kvótáról ezen a viadalon.

Öt olimpiai kvótájuk van eddig a magyar birkózóknak: Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg) a tavalyi vb-n, Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Varga Ádám (kötöttfogás, 98 kg) és Veréb István (szabadfogás, 86 kg) a múlt heti európai kvalifikációs tornán, Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg) pedig Ulánbátorban szerzett részvételi jogot az országnak.

 

(MOB, fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze, archív)