A kazanyi vizes világbajnokság utolsó előtti versenynapján Cseh László ezüstérmet szerzett, Hosszú Katinka harmadik lett, Kapás Boglárka hatodik helyen zárt a 800 méteres gyorsúszás döntőjében, míg a férfi vízilabda-válogatott Montenegrótól vereséget szenvedve, szintén hatodik helyen zárta a tornát.
A 100 méteres pillangóúszás döntőjében Cseh László 50.87 másodperces új országos csúccsal ért célba a címvédő dél-afrikai Chad le Clos mögött. A magyar úszónak így immár három érme van a tatár fővárosban, előzőleg 200 méter pillangón arany-, 50 méteren pedig bronzérmet nyert.
"Jobban örültem volna az aranynak, de az ezüst is szépen csillog" ? mondta Cseh László a döntő után. ?Chad Le Clos ma nagyon jó volt, nem tudtam megverni. Sok minden jó volt az úszásomban, de nem éreztem tökéletesnek, maradt még bennem, van még hova javulni. Bár elfáradtam, már a döntő közben éreztem, hogy nem minden passzolt. Semmit nem láttam az egész versenyből, nem is foglalkoztam az ellenfelekkel. Nagy küzdelem volt, köszönöm mindenkinek, aki szurkolt és támogatott, a családomnak, az edzőmnek, aki csak mögöttem állt. Minden várakozásomat felülmúlja a tudat, hogy tíz évvel ezelőtt is ugyanilyen eredményeket értem el. Szoros a versengés, telített a mezőny, idén még hátra van egy rövidpályás Európa-bajnokság."
"Bronzérmes vagyok egy olyan számban, amihez eddig nem sok közöm volt" ? magyarázta Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszás döntőjét követően. "A táv második felét talán jobban meg kellett volna nyomni, Egész évben egyedül úsztam 200 háton, nem volt meg a lehetőségem, hogy például egy Missy Franklin szintű versenyzővel mérjem össze magam. Nagyon örülök, hogy most ez megadatott, értékes tapasztalatokat szereztem a következő évre ? amennyiben indulok ebben a számban. Jó ez így, sokat tanultam a döntőből, sokat javult a hátúszó technikám, de még bőven van mit javítani, remélem, hogy egyre jobb lesz! Örülök a csúcsnak, számomra szépen csillog a bronzérem 200 háton."
Kapás Boglárka a 800m gyorsúszás fináléjában 600m-ig a nyolcadik helyen haladt. Ezután feljött a hatodik pozícióba, s végül 8:22.92 perces idővel eddigi legjobb olimpiai A szintes eredményét megjavítva ezen a helyen ért a célba.
A magyar férfi vízilabda-válogatott címvédőként a hatodik helyen végzett a kazanyi vizes világbajnokságon: Benedek Tibor együttese a szombati helyosztón, a 2013-as barcelonai döntő "visszavágóján" 10-9-es vereséget szenvedett a montenegrói csapattól.
"Fejben nem értettük meg a meccs jelentőségét, mit is szimbolizál egy mérkőzés a világbajnoki 5-6. helyezésért" ? mondta a szövetségi kapitány. "Elég nagy baj, hogy így végződött, ha ötödikként fejezzük be a tornát, és volt egy rossz, olaszok elleni negyeddöntőnk, akkor azt el tudnám fogadni, így nehezebb. Zárjuk le a tornát, értékeljük ki a teljesítményünket, nem tudom megmondani, hogy mennyi időbe telik majd, amíg ezt tiszta fejjel meg tudjuk tenni. Az ellenfeleink tovább erősödtek, mi nem tartottunk velük lépést igazán. Egy igazán rosszul sikerült nyárnak mondhatnám az ideit."
Mivel a kazanyi vb-n nem sikerült, a 2016-os olimpiára a jövő év eleji, szerbiai Európa-bajnokságon szerezhet kvótát legközelebb a csapat: a 2016-os Európa-bajnokság január 10-23. között, Belgrádban zajlik. A kontinensviadalon egy kvóta szerezhető az olimpiára, melyet a legjobb helyen végző, még nem kvalifikált nemzeti együttes szerez. Amennyiben a magyar válogatottnak Szerbiában sem sikerül élnie a lehetőséggel, úgy az utolsó esélyt a riói kvótaszerzésre a 2016 áprilisában, Firenzében megrendezésre kerülő olimpiai kvalifikációs torna jelenti, melyen három ötkarikás kvótát osztanak szét.
"Gyorsan újra kell építenünk magunkat, a jövő évi Európa-bajnokságon pedig innentől kezdve még nagyobb a tét, hiszen egyre kevesebb a lehetőség a riói kvótaszerzésre" - mondta a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor.
(Vastagh Enikő fotók: Kovács Anikó/MTI)