Hegyikerékpárosunk is lesz Rióban

Hegyikerékpárosunk is lesz Rióban

Szombaton érkezett a UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) hivatalos értesítése, miszerint 1 mountain-bike-os férfi kvótája már biztosan van az országnak - tette közzé közösségi oldalán a hazai szövetség. Az olimpiai indulási jog a nemzetnek szól, arról, hogy ki indul Rióban, válogatók után döntenek. A kvóták két év eredményei alapján találtak gazdára.

Magyarország kvótáját és a riói résztvevő nemzeteket az UCI a május 27-i dokumentumában tette közzé.

Az MTI azt írta, Parti András - a szövetség tájékoztatása szerint - a hétvégi utolsó verseny eredményétől függetlenül már megnyerte a hazai válogatót.

"Megvan! Ott leszek Rióban! Köszönöm mindenkinek, aki bármit is hozzá tett ehhez! Legfőképp Juhász Zsoltinak és Vigh Zolinak, hiszen az ő pontjaik nélkül ez nem jöhetett volna létre! Őket is képviselnem kell majd Rióban!" - írta közösségi oldalán Parti András, aki Peking és London után harmadik olimpiáján vehet részt.

A riói játékokon a férfi mezőnyben 50, a nőknél 30 versenyző fog rajthoz állni. A nőknél - bár Benkó Barbara közel állt a lehetőséghez - a ranglista és a jelen állás szerint nem lesz magyar induló.

A bikemag.hu kerékpáros szakportál elemzése szerint a helyzet kicsit hasonló, mint Peking előtt, ugyanis Ausztrália és Új-Zéland kvalifikált a ranglista alapján, de a 2015-ös kontinensbajnokság eredményei alapján is szereztek kvótát Rióba. Az így felszabadult két helyen kívül Brazília helyzete miatt is felszabadult egy hely a kvalifikációs ranglistáról, hiszen a brazilok kvótája rendező ország címén biztosított. A három kvótából egyet Guam kapott az óceániai kontinens-bajnoki eredménye alapján, a többi helyet pedig az olimpiai kvalifikációs ranglista további helyezettjeivel tölti fel a nemzetközi szövetség. Így jelen állás szerint Magyarország (24.) és Oroszország (25.) került fel első körben a riói résztvevők listájára, vagyis - elsősorban a Waberer's-evopro csapat munkájának köszönhetően - lesz olimpiai indulónk.

A hegyikerékpározás (mountain-bike) az atlantai olimpián szerepelt először a versenyek között. Magyarországot Athénban Vinczeffy Zsolt, Pekingben Parti András, Londonban Parti és Benkó Barbara képviselte.

(MOB, fotó: Facebook)