Megvan az első magyar olimpiai kvóta Rióra!

Megvan az első magyar olimpiai kvóta Rióra!

Tobai-Sike Renáta, eddigi legnagyobb sikerét elérve bronzérmes lett Granadában az olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, a sportpisztolyosok 25 méteres versenyében. A 36 esztendős versenyző ezzel az eredménnyel, a magyar sportolók közül elsőként szerzett kvótát a 2016-os riói olimpiára.

A verseny után Győrik Csaba, a sportpisztolyosok szövetségi kapitánya készséggel nyilatkozott a mob.hu-nak Granadából.

"Nagyon boldogok vagyunk! A bronzmérkőzés nagyon nehéz volt, 6-2-re vezetett a koreai lány, Renáta innen jött vissza és tudott nyerni. Reni nagyon jó, nagyon kemény "melós" és versenyző, céltudatos, jó vele együtt dolgozni. Sokszor úgy kell a pályáról hazaküldeni - a sok munka most beérett, nagyon megérdemelte a sikert. Fontos azonban kiemelnem, hogy Reni a nemzetnek szerezte a kvótát, tehát ez nem jelenti egyértelműen azt, hogy ő utazhat majd tizenhatban Rióba. Bízom benne, hogy az elkövetkezendő két évben hozza majd úgy az eredményeket, hogy tagja lehessen a Magyar Csapatnak a 2016-os olimpián! Hozzáteszem, az első paralimpiai magyar kvóta is sportlövőhöz, mégpedig Dávid Krisztinához kötődik" - fogalmazott a szakember.

A BHSE pisztolyosa, aki idén a maribori világkupaversenyen negyedik lett, első egyéni érmét szerezte meg felnőtt világversenyen Granadában, korábban légpisztolyban nyert Európa-bajnoki ezüstérmet a magyar csapattal.

A sportoló a kétnapos, 30+30 lövéses alapversenyben elsősorban kiváló szerdai teljesítménye révén a második helyen végzett 586 körös teljesítménnyel, így biztosította helyét a nyolcas döntőben, melyben mindenki tiszta lappal kezdett. A 25 méteres szám fináléja két részből áll, az első szakaszban minden versenyző öt darab ötös sorozatot lő, a lövéseknél pedig csak az úgynevezett belső - erős - tizeseket számolják (10,3-10,9 kör), s azok érnek egy pontot. A második szakaszban a 25 lövés alapján kialakult sorrend első két helyezettje az aranyéremért, a harmadik és a negyedik pedig a bronzéremért lő egymással külön mérkőzést, hat darab ötös sorozattal. Tobai-Sike a döntőt visszafogottabban kezdte, három sorozat után mindössze 7 ponttal állt, s félő volt, hogy nem sikerül az első ötbe jutnia, ami azért volt fontos, mert Granadában öt kvótát osztottak ki ebben a számban. A folytatásban aztán már kiválóan célzott: a negyedik körben mind az öt lövése belső tizes volt, az ötödikben pedig négy, így 16 ponttal hármas holtversenyben a második helyen végzett, s biztossá vált a kvótaszerzés, illetve az éremmérkőzés is. A hármas között szétlövésben dőlt el, ki milyen színű medálért léphet lőállásba, ebben a versengésben pedig a BHSE lövője második lett, ami a bronzmérkőzést jelentette.   

A világbajnoki címet a sportpisztolyosok között Zhang Jingjing nyerte.

(MOB-MTI)