Szoros győzelem, de megvan a férfi pólósok kvótája

Szoros győzelem, de megvan a férfi pólósok kvótája

A magyar férfi vízilabda-válogatott szoros mérkőzésen 8?7-re legyőzte Németországot a trieszti olimpiai selejtező negyeddöntőjében, így bebiztosította olimpiai részvételét.

Az A-csoport veretlenül való megnyerése nagy erőt adott a magyar válogatottnak, mely úgy szállhatott medencébe a B-csoportban negyedik helyen záró Németország ellen, hogy egy győzelem már biztos olimpiai részvételt jelent ? függetlenül a torna hátralévő részének alakulásától.

Az első negyed egy óriási Erdélyi Balázs-bombával kezdődött, a magyar csapat magához ragadta a kezdeményezést. A németek pontatlanok voltak támadásban, ráadásul Nagy Viktor is remek napot fogott ki, így kapott gól nélkül hoztuk ezt a játékrészt, igaz, az előnyt sem sikerült növelnünk. Nemúgy a második negyedben...

A fiatal tehetség, Manhercz Krisztián ? aki idén februárban lett 19 éves ? hozta tegnapi jó formáját, és megszerezte második találatunkat. A negyed derekán Hárai Balázs harcolt ki ötméterest, amit Varga Dénes rendkívül magabiztosan a jobb alsóba pattintott. Szinte rögtön jött a túloldalon a válasz, emberelőnyben szépítettek a németek. Két perccel a játékrész vége előtt Szivós Márton talált be középről, amire Mateo Cuk felelt. Manhercz az utolsó percben megszerezte második gólját a meccsen, tovább növelve a differenciát.

A harmadik negyed is jól indult a mi szempontunkból: Varga Dénes újabb ötméterest váltott gólra, majd akcióból is betalált, középről, jó nyolc méterről bombázott a jobb felsőbe. Egy húzással szépíteni tudtak a németek, így négygólos előnnyel várhattuk az utolsó játékrészt. Ebben nagyon meglepett minket Németország: négyszer is betalált, sőt, a hajrában az egyenlítésért is támadhatott, ám ez nem jött össze, így a magyar válogatott behúzta a negyeddöntőt és ami ennél is fontosabb: olimpiai kvótát szerzett. Ezzel 106-ra nőtt olimpiai kvótásaink száma.

?Nagy boldogságot érzek, nem tudtam elképzelni, hogy a magyar válogatott nélkül rendezzék az olimpiát ? mondta a németek legyőzését követően Benedek Tibor szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak. ? 8?4-nél nyilván megnyugodtam én is és a fiúk is, bár tudtuk, hogy Kanada ellen eljátszottuk, hogy kétgólos előnyről döntetlen lett. Lelki tényezők döntenek ilyenkor. Tudja a csapat, hogy kell még egy gólt lőni, aztán ez nem sikerül, és aztán az ellenfél belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba, lövi a gólokat. Ráadásul kaptak egy emberelőnyt is a végén, minden adott volt ahhoz, hogy megnehezítsék az életünket ? akár egy életre. Most örülök annak, hogy kvalifikáltuk magunkat az olimpiára, aztán ki kell deríteni, hogy mit ér az elődöntő és a döntő ? a kalapok szempontjából számít-e valamit a sorsoláskor. Ez a pillanat az ünneplésé, holnaptól pedig figyelünk újra arra, ami a dolgunk.?

EREDMÉNYEK ÉS PROGRAM

NEGYEDDÖNTŐ (a győztesek olimpiai kvótát szereztek)
Magyarország?Németország 8?7 (1?0, 4?2, 2?1, 1?4)
Kanada-Spanyolország 7-8 (1-2, 2-2, 0-3, 4-1)
Franciaország-Hollandia 8-8 (1-3, 2-1, 2-2, 3-2) ? 5 méteresekkel 12-11
Románia-Olaszország 7-8 (0-2, 3-2, 3-3, 1-0)

A szombati program:

5-8. helyért:
Németország-Hollandia ? 16.00
Kanada-Románia ? 17.30

Elődöntők:
Magyarország-Franciaország ? 19.00
Olaszország-Spanyolország ? 20.30

A riói torna résztvevői:

Brazília (rendező)

Szerbia (a bergamói Világliga győztese)
Horvátország (a kazanyi vb ezüstérmese)
Görögország (a kazanyi vb bronzérmese)
Montenegró (a belgrádi Eb ezüstérmese)
Egyesült Államok (a Pánamerikai Játékok győztese)
Ausztrália (Óceánia képviselője)
Japán (Ázsia legjobbja)
Magyarország (a trieszti kvalifikációs tornáról)
Spanyolország (a trieszti kvalifikációs tornáról)
Franciaország (a trieszti kvalifikációs tornáról)
Olaszország (a trieszti kvalifikációs tornáról)

A győztesek olimpiai kvótát szereznek.

Április 10., vasárnap:

11.00 ? a 7-8. helyért
12.30 ? az 5-6. helyért
15.30 ? a bronzmeccs
17.00 ? a döntő

Sorsolás az olimpiára (nők és férfiak) ? 19.00

(MOB, fotó: waterpolo.hu/Dobos Sándor)